Csak azért is: paradicsomos káposzta - új káposztából

Már tegnap ezt terveztem ebédre, de a Mama küldött nekem fincsi káposztás tésztát, így a család megmenekült! Ma egyedül voltam itthon, de volt időm és kedvem is - na meg a húst már tegnap kivettem a fagyasztóból - így megfőztem a tervezett paradicsomos káposztát. Mondjuk ma csak egyedül ettem belőle, de holnap is ez lesz az ebéd - szalonnasütésre vagyunk hivatalosak délután, ezért nem akartam volna amúgy sem túl nagy főzést/kajálást délben.

A fél család (1 fő - csak a 2 éven felülieket számolva) meg úgyis bűnözött ma a KFC-ben a finom kis főzelék helyett, szóval holnap ő is megérdemli!

Különben meg nagyon finom lett:

2 ek. olaj

1 fej hagyma apróra vágva

1 közepes fej fehér káposzta (most új káposztából főztem, ezért zöldes kicsit a színe - és én egy nagyobb fej 3/4 részéből - mondjuk a méret így is, úgy is relatív... - de a régi káposztából elég a 1/2 fej is 2 főre, mert az nem annyira vizes, mint az új, és kevésbé esik össze)

só

Rántás:

3-4 ek. olaj

2 púpos ek. liszt

2tk. pirospaprika

500 g paradicsompüré (vagy 1/2 l paradicsomlé - kinek mi a szimpatikusabb)

cukor

Az olajon üvegesre pároltam az apróra vágott hagymát. Rádobtam a csíkokra vágott káposztát, megsóztam, majd ráöntöttem annyi vizet, hogy kb. 1/3 részéig érjen. Fedő alatt puhára pároltam. (Azért nem kell teljesen szétfőzni! 25-30 perc elég szokott lenni, de az új káposztának még annyi sem kell, mert sokkal zsengébb!)

Amíg főtt a káposzta, elkészítettem a rántást: a felhevített olajra rászórtam a lisztet és zsemleszínűre pirítottam. Megszórtam pirospaprikával végül felöntöttem a paradicsompürével (én most a Happy Frucht dobozosat használtam). Egy-két percig forraltam, majd hozzáöntöttem a káposztához. Kicsit forraltam együtt is, és cukorral ízesítettem a végén.

Sós, borsos, fokhagymás tarja-szeleteket sütöttem hozzá.

Olyan finom lett, hogy szó sincs róla, hogy büntetni szeretnék vele!

Tárkonyos raguleves - a top tízes

Mindenki szereti. Bármikor lehet. (Nálunk legalábbis.)

Most úgy főztem, hogy nem nyitottam ki se könyvet, se újságot, nem kerestem rá receptre a neten, csak simán csináltam - úgy, ahogy gondoltam, ráadásul kissé sietősen, mert fodrászhoz vittük az egyévest délelőtt...

És állítólag most lett a legfinomabb. Szerintem is :-) Mondjuk most vadból készült - hála Apukámnak - és ez biztos nagyban hozzájárult.

A "recept" (mennyiségek csak úgy gondolom-formán, mert nem nagyon méricskéltem):

3-4 ek. olaj

1 fej vöröshagyma apróra vágva

1-2 gerezd fokhagyma összezúzva

2-3 ek. pirospaprika

kb. 1/2 kg vadhús (nálam őz volt)

só, bors

1-2 babérlevél

1/2 karalábé

1/2 zeller

néhány szál zellerzöld

pár szál fehérrépa (2-3)

valamivel több sárgarépa (4-5)

2-3 szem krumpli

egy maréknyi zöldborsó

2 ek. szárított tárkony

1 dl tejszín

1 dl tejföl

1-2 ek. liszt

1/2 citrom

Az olajon üvegesre pároltam a hagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát is. Kevertem rajta keveset, majd rászórtam a pirospaprikát. Hozzátettem a kockákra vágott húst, sóztam, borsoztam, rálöttyintettem egy nagyon kevés vizet, és fedő alatt hagytam főni 15-20 percig.

Felforraltam jó 1,5-2 l vizet, és ráöntöttem a húsra. Beledobtam a babérleveleket, rászórtam a tárkonyt és tettem hozzá még egy kis sót. Mikor a hús már félig megpuhult (hahaha...ilyen hülyeséget! honnan tudjam, mikor van az?!), vagyis amikor már főtt mondjuk kb. 3/4 órája, beledobáltam a zöldségeket (sárgarépa karikákra, krumpli kockákra - ezek úgyis maradnak ; zeller, karalábé, fehérrépa: amilyen nagy darabban még simán kihalászhatók, miután kész a leves, mert szégyen, de ezeket mi nem esszük meg :-). A zellerzöldet is most dobtam bele (3 szálból szépen kötöttem egy csomót, és úgy). A borsó még maradt a helyén!

Na és akkor most az egészet takarékra vettem, hogy csak éppen gyöngyözve forrjon - és elhúztunk fodrászhoz (remélem Anyukám nem olvassa, de én simán otthon hagytam.)

Kb. 1 óra múlva értünk haza, akkor beleszórtam a borsót, a fél citromból leszeltem 3 karikát, és azokat is (meg kóstolás után sót, borsot, tárkonyt ha kell) - a maradék darabka citrom levét meg jól belecsavartam. Kicsit hagytam még főni így is - addig megsütöttem a palacsintát.

Végül a tejszínt, tejfölt, lisztet összekevertem - kicsit lazítottam, és átmelegítettem a levesből átügyeskedett pár merőkanál lével - és ezzel a cuccal kicsit besűrítettem a levest (mondjuk ez sikerülhetett volna kicsit jobban is - majd legközelebb). Kész. (Volt már olyan is, hogy főztem bele tésztát is.)

Mielőtt tálalnám, mindig megpróbálom belőle én kihalászni a nem kívánatos részeket (zellerzöld, babérlevél, fehérrépa stb.), mert a merőkanállal ügyeskedés, és további kipiszkálódási manőverek miatt legalább egy inget és egy terítőt soron kívül tuti mosnom kéne...

Semmiből valami

Mostanában mindig sikerül túl hosszú lére eresztenem a csirkepörköltet, és megmarad egy csomó fincsi szaft, amit nincs szívem kiborítani. Legutóbb félretettem a maradékot (le is fagyasztható, volt már így is...), és egy pár dolgot hozzátéve lett belőle egy nagyon finom ebéd, mondjuk legyen a neve: nem hortobágyi húsos palacsinta.

Kellett hozzá (mondjuk a mennyiség csak kb.):

1 kisebb fej hagyma

2-3 ek. olaj

25-30 dkg darált hús

só, bors

őrölt kömény

pirospaprika

a maradék pörköltszaft

1 dl + 1 ek. tejföl

1 ek. liszt

4 db sós palacsinta

Az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a darált húst. Sóztam, borsoztam, pirospaprikát és egy kevés őrölt köményt szórtam rá, majd jól átpirítottam. Mikor a hús a zsírjára sült, ráöntöttem a maradék pörköltszaft egy részét (csak, hogy ne legyen száraz) és kicsit hagytam összefőni. Végül 1 ek.tejföllel lazítottam rajta még kicsit.

Ezt a tölteléket a cukor nélküli (vagyis sós) palacsintákba töltöttem, amiket szépen összehajtogattam, és elrendeztem egy tűzálló tálban.

A többi pörköltszaftot felfőztem és a tejföllel kikevert liszttel kissé besűrítettem. Ezt ráöntöttem a palacsintákra és ez egészet betettem a 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 15 percre, hogy jól átmelegedjen.

Nagyon könnyű volt elkészíteni, és ebből aztán már tényleg nem maradt semmi :-)

"Sertésszűz egyben, amikor Répalányék Yorkshire puddinggal fogyasztják"

...és most már mi  is.

Nagyon könnyű, nagyon finom. Nagyon, nagyon...

A receptet ezer évvel ezelőttről egy nlc-s fórumról mentettem, ahol is Répalány tette közzé a fenti címmel sok más jóság mellett. Annyira frappáns a leírás, hogy ennél jobban magam sem fogalmazhattam volna, így a szöveget szó szerint copyzom ide.

Tehát:

Két darab (30-35 dkg) szűzet beborsoztam (adj nekik rendesen:-)), majd sötét szójaszószban pácolgattam (akár reggeltől sütésig, de már egy óra is használ neki).

Ebéd előtt úgy 40 perccel átpakoltam egy jénaiba (páclé marad, de nem kidobni!), ment rá némi tengeri só, őrölt kömény, kevéske pirospaprika, majd olvasztott vajjal végiglocsoltam. Sütőben 190 fokon, kb. 30 perc alatt megsült (közben is mehet rá 1 kanálnyi olívaolaj).

Most jön a lényeg!!! Kiveszed a sütőből, a levét egy vastag fenekű lábaskába öntöd. A húst hagyod punnyadozni, rá sem nézel:-) Annál többet foglalkozol a mártással. . .

Tehát, a pecsenyelét felteszed közepes lángon forrni, hozzáöntöd a maradék páclevet (ha kevesled, még mehet bele plusz szójaszósz), felöntöd kb. 1-1,5 dl húslevessel (én, ha nem éppen húsleves rotyogott előtte délelőtt a tűzön: forró víz és bele fél leveskocka), teszel bele kb. 2 pöttynyi balzsamecetet, majd amikor kezd bugyogni, sűrítőport szórsz a tetejére és kevergeted folyamatosan. Kész!!! (Nekem közben már sült a Yorkshire puddingom, szóval az időzítés tökéletes volt!!!)

A lényeg, hogy tányéron van a hús, szépen, szeletben, mellette a pudding, némi párolt (vajon!) répa és egyebek, amit szerettek és az egészre mehet a mártás. . .

Mennyei az íze a puddinggal, hússal, jajj, igazi kulináris boldogság :-)

És tényleg az! Bár most éppen nem sötét szójaszósszal készült...

A Yorkshire puddingokat Nigella Lawson receptjéből sütöttem, a következő rövid posztban ott lesz a recept.

Szülinapra sok szeretettel: Chilis, fokhagymás garnéla

Még januárban készült meglepetésként. És azóta már csak úgy is, bár szintén nagy szeretettel...

Nem egy bonyolult recept, de azért előttem volt Gordon Ramsay Világkonyha c. könyve.

Fokhagymás garnéla

600 g nagyméretű, nyers garnélarák
4 ek. olívaolaj
5-6 gerezd fokhagyma
2 szárított chili finomra aprítva (nálam 2 tk. Erős Pista)
tengeri só
fekete bors
petrezselyem
citrom

A garnélák (én sajnos csak előfőzöttet tudtam venni) fejét, páncélját leválasztottam. (Ehhez kellett azért a lélekjelenlét - még nálam is, aki imádja a herkentyűket: mindenhol apró kis fekete szemek, leszakadt lábak, és  a bőrre rátapadó bajszocskák... pfffijjj... )

Az olívaolajat széles nagy serpenyőben felforrósítjuk. Beletesszük a zúzott (G.R. szeletekre vágja) fokhagymát és a chilit. Csipetnyi sót, borsot szórunk rá. Kis lángon kb. 1 percig pirítjuk, hogy a fokhagyma enyhe színt kapjon (mondjuk nálam már az Erős Pistától kapott színt, de azért éreztem, mire gondolhat Ramsay :-). A serpenyőbe tesszük a garnélákat, a lángot nagyobbra állítjuk, és a rákok mindkét oldalát kb. 1 1/2 perc alatt élénkvörösre és opálosra pirítjuk

Előmelegített  tálra rendezzük, meglocsoljuk a serpenyőben maradt fokhagymás olajjal, megszórjuk petrezselyemmel.

Citromgerezdekkel azonnal tálaljuk.

Ilyen szép lett.

Majdnem-Ramsay császárszalonna

A zsír az jó! A zsír legjobb helye a friss ropogós kenyéren van, a lilahagyma alatt. Szeretem.

Nem szeretem viszont a zsíros húsokat. Meg a zsíros kajákat sem úgy általában. Eddig legalábbis...

Egyik nap P. hazaállított egy darab sült császárszalonnával (mi általában ilyen lájtosan nyomjuk :-). Kb. 10 perc alatt elfogyott, pedig már kicsit ki is hűlt mire hazaért vele. De még úgy is nagyon-nagyon finom volt!

Ezen fellelkesedve másnap vettem is egy darab császárszalonnát, hogy azt majd én jól megsütöm, és milyen marha jó lesz!

Aztán jól elfelejtettem, de tegnap a kezembe akadt a hűtőben! A korábbi terveknek megfelelően Gordon Ramsay receptje volt a kiindulópont. (Préselt császárszalonna - de én a préselésig idő hiányában már nem jutottam el. Meg különben is értelmetlen lett volna egy ekkora darabkánál...)

kb. 5-6 cm széles darabka bőrös császárszalonna (mondjuk épphogy elég volt kettőnknek ebédre...)
só, bors
egy fej fokhagyma
kakukkfű
4-5 ek. fehérbor
olívaolaj (jót röhögtem magamban én is, hogy milyen marha vicces a Ramsay, hogy ezzel akarja jobb színben feltüntetni a zsírosabb, mint húsosabb hasaalját, vagy mifenét :-)

Az elkészítés nem túl bonyolult: a császárszalonna bőrös oldalát bevagdostam, majd sóztam, borsoztam mindenhol, és kevés olívaolajjal bedörzsöltem.
A kiolajozott sütőtálba beletettem a pucolatlanul félbevágott fokhagyma fejet (mármint a két felet a vágott oldalával felfelé). Ramsay erre friss kakukkfű ágakat ír ráfektetni, de ennek híján én megszórtam szárítottal.
A fokhagymákra ráfektettem a császárszalonnát bőrös oldalával felfelé, alá löttyintettem egy kis fehérbort, alufóliával letakartam, 175 fokos sütőbe toltam, és vártam a csodát.
A könyv (azt hiszem a "Csak könnyedén", de most nincs ellőttem, mert visszatettem a helyére.) kb. 1,3 kg-os császárszalonnához ír 1 1/2-2 óra sütést, de én gondoltam ennek a kis darabnak sem árt meg az alacsonyabb hőfokon, fólia alatt hosszan sütés. Nem is ártott. Kb. 1 1/2 óra elteltével levettem a fóliát, meglocsolgattam a levével, és fólia nélkül sütöttem még 1/2 órát úgy, hogy 15 perc után kb. feltekertem a sütőt 220 fokra, hogy jól megpiruljon a bőre.
(Ha valakit érdekelne: a préselés ott jött volna a képbe, hogy a fólia nélküli sütés - ami Ramsaynél 1 óra is volt, többszöri locsolgatással - után teljesen ki kéne hűteni a megsült húst, és azt egy tál és némi nehezék segítségével lepréselni, hogy egyenletes vastagságú, és teljesen sima felületű darabot kapjunk. Ezt így, ahogy van, nehezékestül hűtőbe kéne tenni pár órára. Az értelme annyi, hogy ha kivesszük a hűtőből, és levesszük a nehezéket, baromi szép és szabályos kockákat lehet vágni belőle. A kockákat pedig kb. 10 percre nagyon forró sütőbe be kell tolni, hogy átmelegedjenek, és ropogós legyen a bőr rajtuk. Ez értelemszerűen a nagyobb darab húsoknál alkalmazható leginkább, és elsősorban akkor, ha valaki előre készül rá, és nem aznap ebédre akarja enni, mint amikor kitalálja :-)
Köretnek a sütőben sütöttem mellé krumplit (amit nagyobb hasábokra vágtam, és ha szép lett volna a héja, meg sem pucoltam volna). Kicsi olajat csöpögtettem rá, sóztam, rozmaringgal megszórtam és a hús utolsó 40 percében tettem be a húsos tepsi alá-fölé-mellé, ahova éppen fért. Ha valaki így szeretne krumplit sütni, mindenképpen tegyen alá sütőpapírt, nekem ugyanis eddig mindig ráragadt a tepsire, és úgy kellett kikapargatni a legjobb részeket. (Mondjuk lehet, hogy csak én vagyok a béna - ha valaki tudja, mi lehetett a baj, ossza meg velem.) Így viszont nem ragadt le, és sütés közben jól át lehetett forgatni a krumpli-darabokat, így minden oldalukon megpirulhattak kicsit.
Erről nincs kép.
És a húsról sincs több. Csak a hűlt helyéről:

Holstein szelet

Mondjuk nem éppen autentikus ez sem, mert borjú helyett sertéskarajból készült, de nekünk pont megfelelt vasárnapi ebédnek.

A receptre nem érdemes túl sok szót fecsérelni, de leírom, hátha valakinek valamikor jól jön majd:

A kb. 1 cm vastag karaj-szeleteket a fehér, hártyás oldalukon kicsit bevagdostam (hogy a sütéskor ne húzza össze a szeleteket) majd kiklopfoltam, sóztam, borsoztam, végül lisztben megforgattam. A fölösleges lisztet jól leráztam a húsokról - tehát annyi bőven elég, ami épp rátapad.

Kevés olajon kisütöttem a szeleteket - először fedő alatt, fordítás után pedig anélkül. Így finom puha lett, és nem száradt ki.

A megsült szeletekre egy-egy tükörtojást csúsztattam tálaláskor. Ennyi.