A legnagyobb kedvenc evör

A bármikor, bárhol, bármennyit kategória abszolút győztese nálam (édesben): az aranygaluska.

És ez - úgy gondolom - nem is igényel további magyarázatot.

Most Tücsökbogár receptjét alapul véve készült.

Persze ez egy kisebb adag (hármunknak így is elég volt két napig - de csak azért, mert háromból egy még nem ehet ilyet, én viszont cserébe mindkét nap legalább kétszer ettem belőle):

30 dkg liszt
1,5 dkg élesztő
2 dl tej
1 db tojás
3 dkg vaj
5 dkg cukor
1/2 citrom reszelt héja
csipetnyi só
egy löttyintésnyi rum

vaj a kenegetéshez

10 dkg darált dió
10 dkg cukor (nálam a fele barna cukor volt) 

Én nem küzdöttem a tésztával, csak mindent bedobáltam a kenyérsütőbe, és ott dagasztattam, kelesztettem okosan.

A megkelt tésztát ujjnyi vastagságúra nyújtottam, majd lisztbe mártott kiszúróval (nálam most: pohár) kisebb, (kb. dió nagyságú) galuskákat szaggattam belőle. A galuskákat egyenként olvasztott vajba mártogattam és a  kivajazott-lisztezett 18 cm átmérőjű kuglóf-formámba tessékeltem szép sorban (nem szorosan közel, inkább kissé lazán). Amikor az első sor megtelt, megszórtam a tésztát a darált dió és cukor keverékével. A dióra újabb vajba forgatott galuska-réteg jön, majd megint dió, galuska, dió... addig, amíg van (célszerű tésztával zárni a kuglóf-formát, mert abból kiborítom majd, ha elkészült). Langyos helyen, letakarva még fél órát kelesztettem.

200 fokos sütőben kb. 45 percig sütöttem. Alig vártam, hogy kész legyen.

A vanília öntetre most nem volt időm, ezért vész-megoldásként (le sem merem írni) porból varázsoltam (irul-pirul). Haas volt, és egész jó. Nem tudom, hogy itthon kapható-e, ez éppenséggel Ausztriából érkezett. Mondjuk még ezt is sikerült kicsit hígra csinálnom, de idő előtt rám szabadult egy nyüsszögő alig8hónapos, aki a maga 7és1/2 kilójával lefoglalta a fél kezemet (és a teljes idegrendszeremet).

Ha legközelebb rendeset főzök, feltétlenül megosztom.

Az almalé átlényegülése

Bár régóta terveztem, most mégis - bor hiányában - a kényszer szülte, hogy elkészült.

Nemrég úgy alakult, hogy a bor-készletünk hirtelen - egy éjszaka alatt - lenullázódott (csak egy - ajándékba adott, de itt felejtett - üveg maradt, amit mégsem használhattam el forralt bornak, hátha bejelentkezik érte aki kapta - feltéve, hogy emlékszik még rá...). Ma este viszont újabb vendégünk volt, akit semmivel nem tudtunk megkínálni, és mentő ötletként eszembe jutott ez az almás cucc, ami majdnem olyan mint a forralt bor.

1 l almalé (100%-os)
2 rúd fahéj
6-8 szem szegfűszeg
1 csillagánizs
1 citromkarika

Minden összeforraltam. Kész. Ennyi a recept.

Nekem kicsit édes volt, úgyhogy legközelebb teszek hozzá legalább 2 dl vizet is. Ja, és P. megjegyezte, hogy finom, de volt valami fura utóíze. Ilyenkor általában azt szoktam mondani, hogy én nem éreztem semmit, de most bevallottam, hogy a csillagánizs lehetett a hibás. Szóval legközelebb azt is hanyagolni fogom.

Majdnem-Ramsay császárszalonna

A zsír az jó! A zsír legjobb helye a friss ropogós kenyéren van, a lilahagyma alatt. Szeretem.

Nem szeretem viszont a zsíros húsokat. Meg a zsíros kajákat sem úgy általában. Eddig legalábbis...

Egyik nap P. hazaállított egy darab sült császárszalonnával (mi általában ilyen lájtosan nyomjuk :-). Kb. 10 perc alatt elfogyott, pedig már kicsit ki is hűlt mire hazaért vele. De még úgy is nagyon-nagyon finom volt!

Ezen fellelkesedve másnap vettem is egy darab császárszalonnát, hogy azt majd én jól megsütöm, és milyen marha jó lesz!

Aztán jól elfelejtettem, de tegnap a kezembe akadt a hűtőben! A korábbi terveknek megfelelően Gordon Ramsay receptje volt a kiindulópont. (Préselt császárszalonna - de én a préselésig idő hiányában már nem jutottam el. Meg különben is értelmetlen lett volna egy ekkora darabkánál...)

kb. 5-6 cm széles darabka bőrös császárszalonna (mondjuk épphogy elég volt kettőnknek ebédre...)
só, bors
egy fej fokhagyma
kakukkfű
4-5 ek. fehérbor
olívaolaj (jót röhögtem magamban én is, hogy milyen marha vicces a Ramsay, hogy ezzel akarja jobb színben feltüntetni a zsírosabb, mint húsosabb hasaalját, vagy mifenét :-)

Az elkészítés nem túl bonyolult: a császárszalonna bőrös oldalát bevagdostam, majd sóztam, borsoztam mindenhol, és kevés olívaolajjal bedörzsöltem.
A kiolajozott sütőtálba beletettem a pucolatlanul félbevágott fokhagyma fejet (mármint a két felet a vágott oldalával felfelé). Ramsay erre friss kakukkfű ágakat ír ráfektetni, de ennek híján én megszórtam szárítottal.
A fokhagymákra ráfektettem a császárszalonnát bőrös oldalával felfelé, alá löttyintettem egy kis fehérbort, alufóliával letakartam, 175 fokos sütőbe toltam, és vártam a csodát.
A könyv (azt hiszem a "Csak könnyedén", de most nincs ellőttem, mert visszatettem a helyére.) kb. 1,3 kg-os császárszalonnához ír 1 1/2-2 óra sütést, de én gondoltam ennek a kis darabnak sem árt meg az alacsonyabb hőfokon, fólia alatt hosszan sütés. Nem is ártott. Kb. 1 1/2 óra elteltével levettem a fóliát, meglocsolgattam a levével, és fólia nélkül sütöttem még 1/2 órát úgy, hogy 15 perc után kb. feltekertem a sütőt 220 fokra, hogy jól megpiruljon a bőre.
(Ha valakit érdekelne: a préselés ott jött volna a képbe, hogy a fólia nélküli sütés - ami Ramsaynél 1 óra is volt, többszöri locsolgatással - után teljesen ki kéne hűteni a megsült húst, és azt egy tál és némi nehezék segítségével lepréselni, hogy egyenletes vastagságú, és teljesen sima felületű darabot kapjunk. Ezt így, ahogy van, nehezékestül hűtőbe kéne tenni pár órára. Az értelme annyi, hogy ha kivesszük a hűtőből, és levesszük a nehezéket, baromi szép és szabályos kockákat lehet vágni belőle. A kockákat pedig kb. 10 percre nagyon forró sütőbe be kell tolni, hogy átmelegedjenek, és ropogós legyen a bőr rajtuk. Ez értelemszerűen a nagyobb darab húsoknál alkalmazható leginkább, és elsősorban akkor, ha valaki előre készül rá, és nem aznap ebédre akarja enni, mint amikor kitalálja :-)
Köretnek a sütőben sütöttem mellé krumplit (amit nagyobb hasábokra vágtam, és ha szép lett volna a héja, meg sem pucoltam volna). Kicsi olajat csöpögtettem rá, sóztam, rozmaringgal megszórtam és a hús utolsó 40 percében tettem be a húsos tepsi alá-fölé-mellé, ahova éppen fért. Ha valaki így szeretne krumplit sütni, mindenképpen tegyen alá sütőpapírt, nekem ugyanis eddig mindig ráragadt a tepsire, és úgy kellett kikapargatni a legjobb részeket. (Mondjuk lehet, hogy csak én vagyok a béna - ha valaki tudja, mi lehetett a baj, ossza meg velem.) Így viszont nem ragadt le, és sütés közben jól át lehetett forgatni a krumpli-darabokat, így minden oldalukon megpirulhattak kicsit.
Erről nincs kép.
És a húsról sincs több. Csak a hűlt helyéről:

Kakaós süti

Becsületes nevén Alchri anyósának kakaós sütije még ezer évvel ezelőttről egy nlc-s fórumból. Sokszor sütöttem már, mert hamar megvan, és alig kell hozzá valami - illetve ami kell, az mindig van itthon.

P. néha okkal gondolhatja, hogy meg akarom fojtani - de téved abban, hogy ezzel fogom egyszer megtenni, mert sosem használnék kaját ilyen csúnya célokra :-) Néha tényleg kicsit száraz, ezért többször sütöttem már meggyel megszórva. (A meggy - ahogyan a főzeléknél a borsó - sosem üveges (illetve ritkán, de akkor majd jelzem), inkább fagyasztott mert annak valóban meggy íze van, nem pedig "szétázott cukros izé" íze.)

Kettő fontos dolog van ennél a sütinél: egyik a jóféle kakaó (a Holland kakaónál alább nem adom, de ennél jobb is biztos akad), a másik, hogy nem szabad túlsütni, mert akkor lesz igazán tömör és fullasztó (nekem sajnos párszor sikerült már...).

1 tojás
25 dkg cukor (én 20 dkg-nál többet sosem teszek bele)
7 dkg vaj
1/4 l tej
4 dkg kakaó
25 dkg liszt
1 cs. sütőpor
csipet só

A tojást a cukorral habosra kavarjuk, majd hozzáadjuk a vajat és a kakaót, a csipet sót és a tej felét. Jól összekeverjük, majd a sütőporos lisztet beleszitáljuk, és hozzáadjuk a maradék tejet.
20*30 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsiben, kb. 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük.

Én szeretem.

Jaaaaaaaaaa...

...hát, ha ez tényleg érdekel valakit, akkor folytatom! Márpedig nemrég kiderült, hogy akikről úgy tudtam, hogy nem tudják, hogy belekezdtem a blogolásba, már rég tudják, és még tetszett is nekik (állítólag)! Pedig alig írtam még valamit, de hát az egyetlen ember, akit beavattam már erre is olyan büszke volt, hogy muszáj volt megosztania. :-)

Megpróbálom utolérni magam, mert bár a blogba nem írtam, azért sütöttem-főztem (és ha eszembe jutott, még fotóztam is).

Gasztro szempontból kevésbé érdekes ez a poszt, de beírom a borsófőzelék receptjét, hátha valaki szól a tesómnak is, hogy van itten' egy ilyen blog-izé, ahol Anya receptjei is megtalálhatóak, mert ezt például pontosan úgy csinálom, ahogy tőle tanultam. És sokszor csinálom, mert nagyon szeretjük.

Ja, és csak, hogy tudjátok: főzeléket fotózni nem túl hálás feladat...

Borsófőzelék (kettőnknek)

2-3 ek. olaj

1/2 kg zöldborsó

só

1-2 tk. pirospaprika

2 ek. liszt

tej

2 ek. cukor

petrezselyemzöld

Az olajon néha megkeverve, és egy kevés vizet (kb. egy feles-pohárnyit :-) aláöntve megpárolom a borsót (ami sosem üveges, vagy konzerv, mert az szürke, és nincs borsó-íze). Közben sózom.

Amikor a borsó már majdnem puha, rászórom a pirospaprikát. Elkeverem, hogy ne maradjanak benne pici paprika-csomók, majd rászórom a lisztet. Így is átkeverem, de nem sokáig hagyom így szárazon, nehogy nagyon letapadjon a liszt. Felöntöm tejjel, és miután simára kevertem és kissé besűrűsödött, annyi tejet öntök rá, hogy ne legyen se túl híg, se túl sűrű (mi hígabban szeretjük, de ez ízlés dolga). Végül cukorral - és ha még kell, sóval - ízesítem.

Mikor kész, apróra vágott petrezselyemzöldet keverek hozzá. Nálunk ez ugyanolyan elengedhetetlen kelléke a borsófőzeléknek, mint a rántott parizer. (Bár most nem azzal készült, mert nem volt itthon parizer. Helyette viszont fagyasztóból kivett csirkehús igen, amit muszáj volt megcsinálnom. Sütőben sütöttem fasírtot belőle, de nem lett olyan jó, ezért azt most le sem írom. A sütőben sült fasírt egyébként nagyon finom, és ha legközelebb készítek, akkor posztolom is. De az szigorúan nem csirkehúsból készül majd, mert így íztelen volt és száraz :-(