A legnagyobb kedvenc evör

A bármikor, bárhol, bármennyit kategória abszolút győztese nálam (édesben): az aranygaluska.

És ez - úgy gondolom - nem is igényel további magyarázatot.

Most Tücsökbogár receptjét alapul véve készült.

Persze ez egy kisebb adag (hármunknak így is elég volt két napig - de csak azért, mert háromból egy még nem ehet ilyet, én viszont cserébe mindkét nap legalább kétszer ettem belőle):

30 dkg liszt
1,5 dkg élesztő
2 dl tej
1 db tojás
3 dkg vaj
5 dkg cukor
1/2 citrom reszelt héja
csipetnyi só
egy löttyintésnyi rum

vaj a kenegetéshez

10 dkg darált dió
10 dkg cukor (nálam a fele barna cukor volt) 

Én nem küzdöttem a tésztával, csak mindent bedobáltam a kenyérsütőbe, és ott dagasztattam, kelesztettem okosan.

A megkelt tésztát ujjnyi vastagságúra nyújtottam, majd lisztbe mártott kiszúróval (nálam most: pohár) kisebb, (kb. dió nagyságú) galuskákat szaggattam belőle. A galuskákat egyenként olvasztott vajba mártogattam és a  kivajazott-lisztezett 18 cm átmérőjű kuglóf-formámba tessékeltem szép sorban (nem szorosan közel, inkább kissé lazán). Amikor az első sor megtelt, megszórtam a tésztát a darált dió és cukor keverékével. A dióra újabb vajba forgatott galuska-réteg jön, majd megint dió, galuska, dió... addig, amíg van (célszerű tésztával zárni a kuglóf-formát, mert abból kiborítom majd, ha elkészült). Langyos helyen, letakarva még fél órát kelesztettem.

200 fokos sütőben kb. 45 percig sütöttem. Alig vártam, hogy kész legyen.

A vanília öntetre most nem volt időm, ezért vész-megoldásként (le sem merem írni) porból varázsoltam (irul-pirul). Haas volt, és egész jó. Nem tudom, hogy itthon kapható-e, ez éppenséggel Ausztriából érkezett. Mondjuk még ezt is sikerült kicsit hígra csinálnom, de idő előtt rám szabadult egy nyüsszögő alig8hónapos, aki a maga 7és1/2 kilójával lefoglalta a fél kezemet (és a teljes idegrendszeremet).

Ha legközelebb rendeset főzök, feltétlenül megosztom.

Az almalé átlényegülése

Bár régóta terveztem, most mégis - bor hiányában - a kényszer szülte, hogy elkészült.

Nemrég úgy alakult, hogy a bor-készletünk hirtelen - egy éjszaka alatt - lenullázódott (csak egy - ajándékba adott, de itt felejtett - üveg maradt, amit mégsem használhattam el forralt bornak, hátha bejelentkezik érte aki kapta - feltéve, hogy emlékszik még rá...). Ma este viszont újabb vendégünk volt, akit semmivel nem tudtunk megkínálni, és mentő ötletként eszembe jutott ez az almás cucc, ami majdnem olyan mint a forralt bor.

1 l almalé (100%-os)
2 rúd fahéj
6-8 szem szegfűszeg
1 csillagánizs
1 citromkarika

Minden összeforraltam. Kész. Ennyi a recept.

Nekem kicsit édes volt, úgyhogy legközelebb teszek hozzá legalább 2 dl vizet is. Ja, és P. megjegyezte, hogy finom, de volt valami fura utóíze. Ilyenkor általában azt szoktam mondani, hogy én nem éreztem semmit, de most bevallottam, hogy a csillagánizs lehetett a hibás. Szóval legközelebb azt is hanyagolni fogom.

Majdnem-Ramsay császárszalonna

A zsír az jó! A zsír legjobb helye a friss ropogós kenyéren van, a lilahagyma alatt. Szeretem.

Nem szeretem viszont a zsíros húsokat. Meg a zsíros kajákat sem úgy általában. Eddig legalábbis...

Egyik nap P. hazaállított egy darab sült császárszalonnával (mi általában ilyen lájtosan nyomjuk :-). Kb. 10 perc alatt elfogyott, pedig már kicsit ki is hűlt mire hazaért vele. De még úgy is nagyon-nagyon finom volt!

Ezen fellelkesedve másnap vettem is egy darab császárszalonnát, hogy azt majd én jól megsütöm, és milyen marha jó lesz!

Aztán jól elfelejtettem, de tegnap a kezembe akadt a hűtőben! A korábbi terveknek megfelelően Gordon Ramsay receptje volt a kiindulópont. (Préselt császárszalonna - de én a préselésig idő hiányában már nem jutottam el. Meg különben is értelmetlen lett volna egy ekkora darabkánál...)

kb. 5-6 cm széles darabka bőrös császárszalonna (mondjuk épphogy elég volt kettőnknek ebédre...)
só, bors
egy fej fokhagyma
kakukkfű
4-5 ek. fehérbor
olívaolaj (jót röhögtem magamban én is, hogy milyen marha vicces a Ramsay, hogy ezzel akarja jobb színben feltüntetni a zsírosabb, mint húsosabb hasaalját, vagy mifenét :-)

Az elkészítés nem túl bonyolult: a császárszalonna bőrös oldalát bevagdostam, majd sóztam, borsoztam mindenhol, és kevés olívaolajjal bedörzsöltem.
A kiolajozott sütőtálba beletettem a pucolatlanul félbevágott fokhagyma fejet (mármint a két felet a vágott oldalával felfelé). Ramsay erre friss kakukkfű ágakat ír ráfektetni, de ennek híján én megszórtam szárítottal.
A fokhagymákra ráfektettem a császárszalonnát bőrös oldalával felfelé, alá löttyintettem egy kis fehérbort, alufóliával letakartam, 175 fokos sütőbe toltam, és vártam a csodát.
A könyv (azt hiszem a "Csak könnyedén", de most nincs ellőttem, mert visszatettem a helyére.) kb. 1,3 kg-os császárszalonnához ír 1 1/2-2 óra sütést, de én gondoltam ennek a kis darabnak sem árt meg az alacsonyabb hőfokon, fólia alatt hosszan sütés. Nem is ártott. Kb. 1 1/2 óra elteltével levettem a fóliát, meglocsolgattam a levével, és fólia nélkül sütöttem még 1/2 órát úgy, hogy 15 perc után kb. feltekertem a sütőt 220 fokra, hogy jól megpiruljon a bőre.
(Ha valakit érdekelne: a préselés ott jött volna a képbe, hogy a fólia nélküli sütés - ami Ramsaynél 1 óra is volt, többszöri locsolgatással - után teljesen ki kéne hűteni a megsült húst, és azt egy tál és némi nehezék segítségével lepréselni, hogy egyenletes vastagságú, és teljesen sima felületű darabot kapjunk. Ezt így, ahogy van, nehezékestül hűtőbe kéne tenni pár órára. Az értelme annyi, hogy ha kivesszük a hűtőből, és levesszük a nehezéket, baromi szép és szabályos kockákat lehet vágni belőle. A kockákat pedig kb. 10 percre nagyon forró sütőbe be kell tolni, hogy átmelegedjenek, és ropogós legyen a bőr rajtuk. Ez értelemszerűen a nagyobb darab húsoknál alkalmazható leginkább, és elsősorban akkor, ha valaki előre készül rá, és nem aznap ebédre akarja enni, mint amikor kitalálja :-)
Köretnek a sütőben sütöttem mellé krumplit (amit nagyobb hasábokra vágtam, és ha szép lett volna a héja, meg sem pucoltam volna). Kicsi olajat csöpögtettem rá, sóztam, rozmaringgal megszórtam és a hús utolsó 40 percében tettem be a húsos tepsi alá-fölé-mellé, ahova éppen fért. Ha valaki így szeretne krumplit sütni, mindenképpen tegyen alá sütőpapírt, nekem ugyanis eddig mindig ráragadt a tepsire, és úgy kellett kikapargatni a legjobb részeket. (Mondjuk lehet, hogy csak én vagyok a béna - ha valaki tudja, mi lehetett a baj, ossza meg velem.) Így viszont nem ragadt le, és sütés közben jól át lehetett forgatni a krumpli-darabokat, így minden oldalukon megpirulhattak kicsit.
Erről nincs kép.
És a húsról sincs több. Csak a hűlt helyéről:

Kakaós süti

Becsületes nevén Alchri anyósának kakaós sütije még ezer évvel ezelőttről egy nlc-s fórumból. Sokszor sütöttem már, mert hamar megvan, és alig kell hozzá valami - illetve ami kell, az mindig van itthon.

P. néha okkal gondolhatja, hogy meg akarom fojtani - de téved abban, hogy ezzel fogom egyszer megtenni, mert sosem használnék kaját ilyen csúnya célokra :-) Néha tényleg kicsit száraz, ezért többször sütöttem már meggyel megszórva. (A meggy - ahogyan a főzeléknél a borsó - sosem üveges (illetve ritkán, de akkor majd jelzem), inkább fagyasztott mert annak valóban meggy íze van, nem pedig "szétázott cukros izé" íze.)

Kettő fontos dolog van ennél a sütinél: egyik a jóféle kakaó (a Holland kakaónál alább nem adom, de ennél jobb is biztos akad), a másik, hogy nem szabad túlsütni, mert akkor lesz igazán tömör és fullasztó (nekem sajnos párszor sikerült már...).

1 tojás
25 dkg cukor (én 20 dkg-nál többet sosem teszek bele)
7 dkg vaj
1/4 l tej
4 dkg kakaó
25 dkg liszt
1 cs. sütőpor
csipet só

A tojást a cukorral habosra kavarjuk, majd hozzáadjuk a vajat és a kakaót, a csipet sót és a tej felét. Jól összekeverjük, majd a sütőporos lisztet beleszitáljuk, és hozzáadjuk a maradék tejet.
20*30 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsiben, kb. 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük.

Én szeretem.

Jaaaaaaaaaa...

...hát, ha ez tényleg érdekel valakit, akkor folytatom! Márpedig nemrég kiderült, hogy akikről úgy tudtam, hogy nem tudják, hogy belekezdtem a blogolásba, már rég tudják, és még tetszett is nekik (állítólag)! Pedig alig írtam még valamit, de hát az egyetlen ember, akit beavattam már erre is olyan büszke volt, hogy muszáj volt megosztania. :-)

Megpróbálom utolérni magam, mert bár a blogba nem írtam, azért sütöttem-főztem (és ha eszembe jutott, még fotóztam is).

Gasztro szempontból kevésbé érdekes ez a poszt, de beírom a borsófőzelék receptjét, hátha valaki szól a tesómnak is, hogy van itten' egy ilyen blog-izé, ahol Anya receptjei is megtalálhatóak, mert ezt például pontosan úgy csinálom, ahogy tőle tanultam. És sokszor csinálom, mert nagyon szeretjük.

Ja, és csak, hogy tudjátok: főzeléket fotózni nem túl hálás feladat...

Borsófőzelék (kettőnknek)

2-3 ek. olaj

1/2 kg zöldborsó

só

1-2 tk. pirospaprika

2 ek. liszt

tej

2 ek. cukor

petrezselyemzöld

Az olajon néha megkeverve, és egy kevés vizet (kb. egy feles-pohárnyit :-) aláöntve megpárolom a borsót (ami sosem üveges, vagy konzerv, mert az szürke, és nincs borsó-íze). Közben sózom.

Amikor a borsó már majdnem puha, rászórom a pirospaprikát. Elkeverem, hogy ne maradjanak benne pici paprika-csomók, majd rászórom a lisztet. Így is átkeverem, de nem sokáig hagyom így szárazon, nehogy nagyon letapadjon a liszt. Felöntöm tejjel, és miután simára kevertem és kissé besűrűsödött, annyi tejet öntök rá, hogy ne legyen se túl híg, se túl sűrű (mi hígabban szeretjük, de ez ízlés dolga). Végül cukorral - és ha még kell, sóval - ízesítem.

Mikor kész, apróra vágott petrezselyemzöldet keverek hozzá. Nálunk ez ugyanolyan elengedhetetlen kelléke a borsófőzeléknek, mint a rántott parizer. (Bár most nem azzal készült, mert nem volt itthon parizer. Helyette viszont fagyasztóból kivett csirkehús igen, amit muszáj volt megcsinálnom. Sütőben sütöttem fasírtot belőle, de nem lett olyan jó, ezért azt most le sem írom. A sütőben sült fasírt egyébként nagyon finom, és ha legközelebb készítek, akkor posztolom is. De az szigorúan nem csirkehúsból készül majd, mert így íztelen volt és száraz :-(

Holstein szelet

Mondjuk nem éppen autentikus ez sem, mert borjú helyett sertéskarajból készült, de nekünk pont megfelelt vasárnapi ebédnek.

A receptre nem érdemes túl sok szót fecsérelni, de leírom, hátha valakinek valamikor jól jön majd:

A kb. 1 cm vastag karaj-szeleteket a fehér, hártyás oldalukon kicsit bevagdostam (hogy a sütéskor ne húzza össze a szeleteket) majd kiklopfoltam, sóztam, borsoztam, végül lisztben megforgattam. A fölösleges lisztet jól leráztam a húsokról - tehát annyi bőven elég, ami épp rátapad.

Kevés olajon kisütöttem a szeleteket - először fedő alatt, fordítás után pedig anélkül. Így finom puha lett, és nem száradt ki.

A megsült szeletekre egy-egy tükörtojást csúsztattam tálaláskor. Ennyi.

Kínai?

Csirkemell szezámos-mézes bundában pirított tésztával. Nekünk ez kínai.

Egyébként finom, de a felhasznált receptnél - amit Kicsi Vú blogján találtam -  több módosítást is eszközölnöm kell, ha még egyszer nekifogok ennek a munkás kajának.

Nemrég vacsorázni voltunk kedves barátainkánál, akik ezzel a finomsággal vártak minket (így utólag is leborulok előttük, mert nem a legegyszerűbben/gyorsabban elkészíthető kajával készültek). Anditól elkértem a receptet, de nem bírtam kivárni, és mire a mailt megkaptam, már épp túl voltunk az ebéden :-) Végülis az ő receptjük is szinte megegyezett ezzel - annyiban, hogy náluk nem csészével kellett mérni a hozzávalókat. Mindkét változatot leírom (Andié zárójelben), nekem is jobb lesz, ha előttem lesz legközelebb.

Szóval (már leírni sem lesz egyszerű...):

1 csirkemell (60-70 dkg) csíkokra vágva (én inkább közepes kockákra vágtam, bár ez nem túl lényeges információ)

Pác:
őrölt fehérbors (1 kk.) (Kicsi Vú kínai ötfűszer keveréket ajánl hozzá - na azzal csináltam, legközelebb tuti nem, nekünk nem passzolt hozzá - túl erőtlejes az íze ide)
1/2 tk. fehérbor (2 ek.)
1/2 tk. szezámolaj (2 ek.)
só (1 kk.)
cukor (2 kk.)
+ én megszórrtam egy kis étkezési keményítővel is, mert ha abban pácolódik, finom omlós lesz a hús

Délelőtt hagytam pácolódni a hűtőben.

Bunda:
1/2 csésze liszt (12 dkg)
1/4 csésze étkezési keményítő (3 dkg)
1 csapott tk. sütőpor
1 felvert tojás
2 ek. olaj
2/3 csésze víz (1 1/2 dl)
kevés só
- na, hát nekem ez így, csészés mérlegeléssel kissé híg lett, jócskán kellett korrigálni, szóval legközelebb nem zuttyintom bele az összes vizet kapásból :-(

Mézes máz:
1/8 csésze méz (3-4 ek.)
1/4 csésze cukor (2 ek.)
1/8 csésze ketchup (Andiéban ez nem volt)
1 ek. fehérborecet (Andinál 2 ek. fehérbor) - nálam rizsecet (mert mint egy jól felkészült magyar háziasszonynál - csak utóbbi volt itthon :-)
+ Andiéknál, és persze nálunk is lemaradhatatlan: Erős Pista!!! (én mondjuk némi Tabasco-val is rásegítettem)

A csirkedarabokat megúsztattam a sűrűbb palacsinta-tésztához hasonlatos bunda-alapban, majd forró olajban kisütöttem.

A mézes máz hozzávalót összemelegítettem, és a kisült csirkedarabokat megforgattam benne. Végül megszórtam szezámmaggal.

Pirított tészta:
a kifőtt spagettit az alábbiak keverékével kevés olajon wokban átpirítottam:
1-2 ek. sötét szójaszósz
1 kk. chiliszósz
1 kk. kristálycukor
1 kk. borecet (nálam rizs)
1/2 kk. só
1/2 kk. étkezési keményítő
6-7 ek. langyos víz
+ nálunk ebbe is ment Erős Pista :-), mert nem tűnt elég csípősnek

Ezen annyit változtattam, hogy előbb az olajban kicsit átforrósítottam csíkokra vágott répát és káposztát (amiből most lila volt itthon, de eredetileg nem ezzel akartam...).

Még annyi megjegyzés a végére, hogy Andiéknál sokkal jobban ízlet, aminek egyik oka valószínűleg az ötfűszer keverék hiánya volt, a másikban viszont egész biztos vagyok: az, hogy akkor nem nekem kellett megcsinálni! Vagyis aki gyorsan akar ilyen fincsi kínait enni, inkább emelje fel a telefont, és rendeljen! (Vagy hívassa meg magát vendégségbe, és kérje ezt!)

Egyébként nagyon finom, de kell idő az elkészítéséhez!

Hajni makarónija

Stahl anyánk egyik "klasszikusa".

Amikor nekikezdtem a blogolásnak, annyira lefoglalt a tervezés, meg a szerkesztés, meg a formázás, hogy hirtelen elment az egész délelőtt, és kb. fél órám maradt, hogy ebédet főzzek a pasimnak (aki egyébként a férjem és minden nap lelkesen hazajár ebédelni). A hűtőben árválkodott egy felbontott hámozott paradicsom konzerv, és egy fél doboz főzőtejszín - a fokhagyma meg bármikor jöhet. Adta magát ez a recept - csak a tejszínes krémsajtért kellett neki beugrania hazafelé :-)

Ja, és makaróni helyett "bavette" tésztát használtam, amit máskor is venni fogok, mert nagyon jó a formája! 

Én nagyjából feleztem a hozzávalókat, mert kettőnkre főztem (nem mértem, mert nem volt rá időm, meg nem is igen szoktam méricskélni, csak a süti-sütésnél) - ez a teljes recept (persze nem szó szerint, mert néha kiborít a stílusa...):

(a tészta mennyiségét le sem írom - most komolyan, tényleg van olyan, aki leméri a tésztát?!)
8 gerezd fokhagyma
4 ek olívaolaj
1 hámozott paradicsom konzerv (40 dkg)
20 dkg tejszínes krémsajt
1-2 dl tejszín
só, bors
friss bazsalikomlevelek

Finomra vágom (én összenyomkodtam) a megpucolt fokhagymagerezdeket, aztán olívaolajon kevergetve megfonnyasztom őket.

A puha fokhagymához levével együtt hozzáadom a konzerv paradicsomot, majd a tejszínt és a krémsajtot. Sózom, borsozom, majd kis lángon összefőzöm az egészet. Közben fakanállal szétnyomkodom a paradicsomdarabokat.

Én belekevertem a mártásba az apróra vágott bazsalikomot mielőtt összekevertem volna a tésztával, nem a kész kajára szórtam rá a végén.

Tészta + mártás. Kész.

Fánk - olaj nélkül

Sokáig vártam vele, hogy kipróbáljam, de igazából nem tudom miért. Most kellett egy gyors finomság a tegnapról megmaradt borsóleves mellé, és Piszke receptje (illetve a Goodfood, de végül is nála bukkantam rá) alapján megsütöttem az olaj helyett sütőben süthető fánkokat. Annyit változtattam rajta, hogy kicsivel több cukrot tettem a tésztába,  mert elhagytam a végéről a szirupban mártogatást, illetve a - legalábbis nálam - elmaradhatatlan reszelt citromhéj került a tésztába. Ja, és csak lekvár került a belsejébe - nálunk a mazsola használata tiltott tevékenység. (Nem mintha ez nagyon akadályozna, de ide nekem sem passzolt.)

Nagyon finom (tényleg szinte olyan, mint az igazi) és nagyon egyszerű (főleg, hogy helyettem nagyrészt a kenyérsütő dolgozott).

A recept ahogy végül én csináltam (hogy itt is meglegyen):


24 db-ra szól eredetileg, de én 16 közepes méretűt csináltam belőle:


40 dkg liszt (30 dkg sima lisztet és 10 dkg réteslisztet használtam)
4 ek cukor
5 dkg vaj
2 csomag szárított élesztő (egyenként 500 g liszthez)
1,5 dl langyos tej
2 tojás
csipetnyi só
fél citrom reszelt héja


tölteléknek: Anyukám barack- illetve szilvalekvárja 

A tészta hozzávalóit én csak beborítottam a kenyérsütőbe, onnan pedig egy óra múlva kivettem gyönyörűen megkelve. Biztosan nagyon jó kézzel készítve, de nekem így gyorsabb és egyszerűbb.

A megkelt tésztát kézzel átgyúrtam és 4 részre osztottam. A darabokból hengereket formáztam, és azokat is 4 részre vágtam. Kézzel kör alakúra lapítottam a tésztákat és mindegyik közepébe tettem egy (két) teáskanál lekvárt. Összegömbölyítettem őket, és sütőpapírral bélelt tepsire ültettem.

30 percig pihentettem, majd 190 fokos sütőben 13-15 perc alatt megsütöttem.

Miután kicsit kihűlt, porcukorral megszórtam a tetejét.

Lehet máskor is. (Ami csak simán finom, az még nem biztos, hogy ismételhető is. Legalábbis nálunk.)

Hát akkor...

...megteszem az első lépést, hogy én is nyomot hagyjak a webkettes univerzumban. Fogok írni evésről, ivásról, sütésről, főzésről, illetve valószínűleg minden másról, ami éppen eszembe jut.
Lelkes olvasója vagyok a hazai gasztrobloggerek írásainak, nagyon sok ötletet merítek belőlük. Ez a lelkesedés már odáig fajult, hogy rendszerint laptoppal a konyhapulton főzök. A saját bloggal egyik célom az, hogy egy helyre rendszerezzem a bevált recepteket, mert hiába kürtölöm szerteszét az ismerőseim között, hogy éppen milyen finomat (vagy szépet - esetleg mindkettőt) sikerült alkotnom - miután lecsukom a gépem, már fogalmam sincs, hogy akkor ezt a receptet kinél találtam (esetleg milyen receptekből gyúrtam össze), és hogy én egyáltalán mit tettem hozzá saját magamból... Tehát az ismétlés lehetősége - sok esetben sajnos - szinte kizárt.
Nem beszélve a - lakás legkülönbözőbb pontjain felbukkanó - papírfecnire firkantott receptekről, amik közül viszont az éppen keresettet nem találom sosem... Vagy a csak hozzávalókat felsoroló "receptekről" - amikből cím híján hetek, hónapok múlva már esélytelen kitalálnom, hogy éppen mit jegyezhettem fel - na, ilyenből is van egy jó pár...
Szóval elsősorban a magam szórakoztatására, és a recept-káosz megszüntetésére jegyzem le ide a gondolataimat és receptjeimet (amik a gondolataimmal ellentétben csak annyiban a sajátjaim, hogy max. a saját szánk ízére alakítom) - de azt sem bánom, ha másokat is szórakoztatok vele. (Csak magamnak valószínűleg nem írtam volna ilyen hosszú monológot az elejére).
Végül, mielőtt bárki elhinne mindent, amit itt olvas: nem tanultam sem főzni, sem sütni, sem fotózni. (Majdnem úgy folytattam, hogy "sem írni", de nyilván nem lenne igaz...)